Rólunk

Volt két magyar srác, akik fiatal felnőtt korszakukat (sőt, talán már előtte is – de ezt sosem vallanák be) vodkával pörgették fel.

Egy hasonló mámorban úszó éjszaka, csúszott fejükbe százasszögként az ötlet: „Miért ne ihatnánk a sajátunkat?”

A két ifjú belevágott a kalandba, és ahogy annak lennie kell, bőven ütköztek akadályokba és kihívásokba – de közben szépen lassan írták a saját történetüket.

A megjelenésig hosszú út vezetett: tökéletesítették az italt, tanultak, ismerkedtek nagyobb márkák eljárásaival és barátaik segítségével pedig eltüntették az összes próbafőzetet.

A történet bevezetője véget ért – 2024-ben piacra dobták a főhősüket, amit Tenebris névre kereszteltek. A név latinul sötétséget jelent, és maga a brand is erre épül: az éjszaka rejtelmessége, kellemes káosza, az az íz, amit mindenki ismer, az a szabadság, amit sötétségbe burkolva biztonságosan élvezhetsz.

Az eljárást is hasonló titokzatosság övezi, de annyit elárulhatunk: könnyed, selymes és édeskés kortyérzet jellemzi. Ezt pedig nemcsak a gondosan őrzött receptnek, hanem a 100%-ban magyar kukoricaalapnak is köszönhetjük.

Ismerkedj meg termékeinkkel, és kortyolj bele te is a sötétségbe burkolt szabadságba!

Pure.Dark.Freedom.

Shopping Cart